Shogun
SE
2010-07-13
Sikeres övvizsgák
Sensei Agócs Tibor és
csapatának szervezésében immár harmadik alkalommal
zajlott le az MKKSZ Nemzetközi edzőtábora.
Az egy hetes program
végén, július elején egyesületünkből két fő teljesített
sikeres övvizsgát:
Nagy István Junior kata Eb.
6. helyezettként érkezett Jászberénybe. Ebből kifolyólag
a technikai felkészültsége erősen meghatározta az 1.
kyus övvizsgájának az eredményességét. Magabiztosan
szerezte meg az utolsó tanuló fokozatot.

Sempai Csaba a 3. Dan
fokozat megszerzését tűzte ki célul erre a fél évre a
technikai fejlődés mellett.
Július 3.-án 9 órától 12
óráig zajlott le a dan technikai vizsga, melyen a 3.
danra vizsgázóknak az edzésvezetési tudásukat is be
kellett mutatniuk.

Ezek mellett kihon, kata és
kumite elemeket és gyakorlatokat kértek a dan kollégium
tagjai a vizsgázóktól.
Délután 16.00-tól kezdődően
indultak a vizsgaküzdelmek. Az MKKSZ danvizsga
szabályzata alapján Csabának 10 ellenféllel kellett
volna küzdenie, korának megfelelően. Ő kérte, hogy 25
kumitét teljesíthessen.

Ez sikerült is, mely végén
Sensei Stefi volt az utolsó ellenfél, csakúgy mint a 2.
danos vizsgáján, ahol 40.-ként segítette, 7 évvel
ezelőtt.

Ezzel a sikeres vizsgával
belépett a Senseiek táborába, mely még nagyobb
felelősséget jelent egy mester számára. (elmondása
szerint)
Osu! |